2009. november 23., hétfő

Alap késtechnika Chef Makinál


A Makifood Főzőiskolában jártam Alap késtechnika órán. Maki kukorica teával várt minket, aminek nagyon kellemes íze volt. És amikor mindenki ott volt, elkezdődött az óra. Azzal kezdtük, hogy hogyan állunk, majd hogyan fogjuk a kést, tehát tényleg az alapoknál. Majd zöldséghámozókat próbáltunk ki, és a megtisztított répán különféle vágási módokat gyakoroltunk. Aztán jött a hagyma, káposzta, narancs és paradicsom. Nagyon tetszett, hogy Maki nem megmutatta azonnal, hogy hogyan kell csinálni, hanem megpróbálta belőlünk kiszedni, hogy hogyan kéne úgy csinálni, hogy a végeredmény az legyen, amit szeretnénk. Kedves volt, közvetlen és aki már-már önveszélyes volt, annak végtelen türelemmel jelezte, hogy még mindig nem jó, amit csinál.
Tetszett az óra. Lehet azért is, mert elég ügyes voltam, szerintem ;-)
Szemezek még az Ismerkedés a japán házikonyhával nevű órával is.

eM

Nincsenek megjegyzések: